szub[montázs]

{életmorzsákkal teli karcolatokban gazdag szószakértő}

Indiamánia

Most éppen ott tartunk ugye, hogy sikeresen kijártuk a hatodikat, vagy nem; már magunk mögött van minden, ami eddig előttünk volt, vagy nem;  és AK = aranyosan-kedvesen várjuk mit hoz a télapó a hetedik majd a sorban.  Úgy is mondhatnám, hogy na igen féltávhoz érkeztünk – oficiálisan is, ilyenkor szoktak az okosok mérlegelni, centiket ideoda húzogatni, meg karaktert adni mindarról, ami az év első félidejében készült igaz történet alapján. De állj, mert mielőtt még elmerülnék a ditélszek tengerébe vagy elvesznénk az egész rizsagyanús leadködben, most, most tegyük tisztába a posztmisszios lepedőt: “nekem zeném van, neked füled van, gyeregyere dobjuk össze, amink van”.

Következő a snitt: a húsztizenegynek kicsöngettek, röpködnek az intervalok jobbra-balra, félidő hallod félidő van barátom.Magyarul: megvolt egy hatos, amit követ és maga alá gyűr egy  másik.  Érted? Eltelt az első hat hónap, világos nemde! Jut eszembe, mintha csak tegnap lett volna, hogy január kezdet … klisé, bláh nem érdemes nosztalgiázni, arra ott van a Supernyolc camerásan. De most még annál is sokkal menőbb vízekre kajakozunk, Bollywoodról lesz szó, gondolom az eddigi SZM fáloverek ezen nem lepődtek meg  túlságosan mulatságosan  meg aztán a cím is beelőzött jócskán. Talán (reménykedő szmájli) emlékszünk is az eddigi, számolok 1 2 3 indiamániás fejezetre, amikkel sokan vesztették el BWszűzességüket, na most azokhoz képest lesz egy parányi változás-ka. Parányi.

Az addig oké, hogy minőségi hindi beatekre lehet rokkolni ez esetben is, viszont csak és csak és csakis kizárólag 2011  gyermekeire, azokra, akik most születtek meg, kerültek be a hangfalakba és jöttek ki onnan a fülekbe. Ergó indiamániaformabontó leszek, ami fuckyeah. Mi van még? Az eddig bevizsgált zeneiösszből lett összekukázva ez a 10es, ami nem fedi egyelőre biztosan az évvégi listát, ez bézik, azonban egynéhánynak már most biztos helye van ott hat hónap ideoda. Aztán ismétlem önmagam ja, de van csomónyi csillónyi, ami nincs itt, lehetne, meg ezek közül sem mindegyik lett arrafele nagyközönségre szánva, annak bemutatva, ez azonban természetes, ott így működnek a dolgok, a zene megelőzi a filmet magát.

A nagy évértékelőre még hat hónapra túl várni kell, de azt mondom: eddig jó évjáratú ez a 2011 így bollywoodi zenei fronton. Persze volt ennél már jobb is, meg lehet ez is jobb, allright, van még idő megismerni a többit, tehát nem temetem, de nem is akarok elfogult lenni, csak picit. Amit gondolom nem kell túlragozni, de a lista nagyon szubjektív, mondom, komolyan mondom, és a sorrend nem csak úgy van, és áll, mint a gyerek a partban szokott, ahogy a többi, hanem tényleg sorrendértékű, a kedvencek legelől vannak, az utolsó meg utolsó, ami tökfura, mert arra is van ikszipszilon lejátszás, az itunes szerint, izé nem kevés. Piesz: A számozás legyen veled, segít ha eltévednél a sok item song, hindiakkord közepette, és  ha nem elég, akkor iszkolj, diszkók népe iszkolj valami nehezebb, gazdagabb és fényesebb audiotartalommal játszadozó webkettesre, a dallamtapadásra, ami keletiesen szól.

10) Rab Sab Se Sona - F.A.L.T.U.

9) Darling – 7 Khoon Maaf

8 ) Te Amo - Dum Maaro Dum

7 ) Antenna- Always Kabhi Kabhi

6) Bhaag DK Bose - Delhi Belly

5)  Luv Ka The End - Luv Ka The End

4) Main Chandigarg Di Star - Buddha Hoga Tera Baap

3) Character Dheela - Ready

2) Ik Junoon – Zindagi Na Milegi Dobara

1)  Haal E Dil - Murder 2

Kategória:Random, Zene, , ,

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

{arhív}

{picsogás}

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.