Ekszit

Elsőre még a vége címet adtam neki, mármint a karcnak, de aztán úgy voltam vele, hogy az azért túl száni lenne. Egyszerűen nagyon pesszimista annak a fülcsengése, azt mondom. Ilyen öngyigyöngyi fajta, amikor tényleg forognak a kockák előtted, míg a kijáratnak van más aspektusa is, na. Pölö ott az irány (bal-jobb-közép, visszaút zéró) az nem egyenlő a véggel, sokkal inkább rejt magában lehetőséget, alkalmat a továbbra. Persze valamennyire képbe vagy mire számíthatsz, ha kinyitod és átlépsz rajta, azonban mindig kétesélyes a várható történet. Mert az addig oké, hogy kitalálsz valahonnan, ergó megtalálod a kifelevezető utat, túlélsz valamit, gondolj csak egy filmre, viszont ez sem mindig biztos siker. Nem tudhatod, mi vár az ajtó túloldalán.

Kategória:Megtörtént, Töprengés, ajtó, gyerekkor, kijárat

Kimondott írás

A szó ellenséggé, a csend baráttá lett. Nappalok helyett éjszakák meséltek, fordult a kocka az élet asztalán. Pontok tűntek el, csak tiszta oldalak hánykolódtak a légüres térben. Nem játszották többé a dalt, már nem játszottak többet. A nagy lármák is elhalványultak, a pusztító némaság felhői uralkodtak az égi szeren. Zárt ajtók nyílottak, miközben nem hallatszott kopogás. A korona más kezekbe került, a hatalom idegen földekre vándorolt.

Tétlen tekintetek követtek még tétlenebb tekinteteket. A szem is összecsuklott, foltfoszlányok képeinek örökösévé tettek. Tettek a tettek emberei. Téged, míg te egyedül, egyedül voltál ellenük. Magad is maradtál hát egymagadnak. Ott, ahol a magány a társad, a társad a magány reggeli vacsorát tálal fel és horrorisztikus tündérmesét prédikál elalvásodhoz. Röviden és hosszan: édes rémálmoktól vaskos könyved szomjazik a délibábos mozzanatokért. Azokért, amelyek előtted vannak, mögötted.

Nosza, kelj fel és járj utazó az ellentétek párhuzamos univerzumában. A hősre igény van, volt és lesz mindig, a befejezetlen kerettel határolt történetekben. A hősre: te rád – én rám.

Kategória:Random, Töprengés, ellentét, hős, párhuzam

Keretbe foglalva

Szemmel látható a változás. Mintha csak egy új dimenzió kapuja nyílt volna meg előttem. Ami talán nem is annyira új, de mégis más, mint amiben addig a pillanatig volt részem. Ez színesebb annál, sokkal, és teret is ad a látószervem kibontakozásának. Egy kivételes darab, élményekkel, hozzá kapcsolódó flashback-kel. Ha mesélni tudna tényleg… Akárcsak egy sci-fi pilot, ami mindig új és új történeteket akar elmesélni s bemutatni nekem. Még akkor is, ha éppen nincsen a kézben a készülék, s nincsen fülke se – doktor módra – a közelben. Csak olyan képek sorozatát vetíti le elém, ami nem tartalmaz éles fényeket, s nem hagy ott helyben porrá égni. Két kattintásra új köntösben tűnteti fel ezt a világot, amiben élek, ha úgy tetszik: keretbe foglalva. Igen, egy keretbe, ami által teljessé egészülök, egészülhetek ki.

Továbbá egy olyan fontos alkatrészét (katalizátorát) is alkotja a létgépezetemnek, amire mindig, bármikor, bátran számíthatok. Csak ki kell hajtanom, a helyére kell tennem s ennyi – nincs más dolgom. Ami pedig utána történik, az rózsaszínbe áztatott álomvilág nekem, személyre szabottan. Jöhet is a világ fejestül-bajostul, jöhet, mert amikor belépek, átadom magam ennek az erőnek, akkor már semmi és senki nem számít(hat). Lehet sötét, lehet világos, eső, napsütés, lehet bármi. Kizárom magam körül a világot, s hagyom magam sodródni az árral. Előttem van, én mögötte, végre elbújhatok. Nem látnak, én nem látom őket, nincs meg a kapcsolat. Megszakad minden, a biztonság falai védnek meg engem. Nincs – és nem is lehet – ellenfelem. Nem veszítelek, nem veszíthetlek el.

Kategória:Töprengés, keret, napszemüveg

Radír a fejbe

Elhallgattam, elcsendesedtem. Mi történt velem, kedves naplóm? Hova tűntek a magasabbnál-magasabb röptű gondolatok, a számomra oly kedves és tetsző tartalomnélküli, rövidmondatos, tömör szószerkezetek? Hol vagyok? Miért nincs bennem semmi az égvilágon? Se egy szó, se egy sor, se egy mondat. Nincs ihlet, nincs győzelem. Nincs siker, nincs melegkézfogás, csak én. A darts tábla kellős közepén, csak arra várva, hogy eltalálják már. Ezt érezni kell, nem kimondani. Nem megmagyarázni azt, ami történt, hanem elmesélni, hogy hogyan. Nem túlragozni, nem megszépíteni vagy éppen elvenni belőle. Azt kérdezik, hogy miért mosolyogsz, miért vagy boldog? Miért vagy olyan, amikor nem kéne annak lenned? Honnan jön ez a sok energia? Ki vagy te? Ki vagyok én? Pont én?

Miért nézel előre? Hogyan lehet az életed tervnélküli? Nem tudom, talán azért, mert megtanultam élni. Egyedül, magammal, magamban. Persze, ennek van jó és rossz oldala is. Nincs ott a „mögöttben”, a háttérben senki, aki fogja a kezedet például, de nincs is ott, amikor magányra vágynál, amikor elbújnál egy kicsit a négy fal közé. Pro és kontra. Túl sok a szétágazás. Túl sok. Valaki erre, a másik meg arra megy tovább. Külön utakon, külön utakon. Pedig mennyi szép a kedves emlék… Montázsok, amelyek nem eresztenek el. Radírt a fejbe. Ki kell radírozni mindent, ami megvolt, ami megtörtént. Csak ne lenne olyan hosszú idő, csak ne lenne annyi belefecölt energia benne. Akkor könnyebben menne. Bárcsak. Van ez a szó: bárcsak. Ez + az történne velem, történt volna. De nem. Lehet töprengeni, álmodozni. Azt is kell, csak ne essék túlzásokba. Miért nem jön az ihlet? Miért nem írok?

Körülvesznek. Események, emberek, épületek és élmények. Egy nagy egészet alkotnak. Csak jönnek és jönnek felém. Adnak és vesznek el pillanatokat. Figyelj ember, van mondanivalód! Egyéniség vagy! Írjál, ez vagy te! A mondatok királya. Nem tízes a skálán, hiába is vagy egoista, de akik szeretnek ezért szeretnek téged. Imádnak, lájkolnak, éreznek. De persze semmi mélyet, semmi szívmelengetőt, csak szeretnek. Szeretnek engem, mint a tévét, vagy az internetet éppen. De ez meg kell. A visszacsatolás. Hogy tudjam ki vagyok én? Író és blogger egyben valamiféle könyvtáros hajlamos beütéssel. Fura, de jó figura. Tessék szeretni akkor, tovább és tovább. Írok, s csinálom.

Kategória:Töprengés, írás

Benéztem

*

Önmegismerés, öninterjú. Ki vagyok én? Egy ember, akire nem lehet számítani. Egy ember, akire nem lehet támaszkodni. Egy olyan, aki a nehéz pillanatokban mindig rosszul dönt. Mindig megfutamodik, a lehető legegyszerűbb megoldást választva. A saját érdekeit szem előtt tartva. Egoista. Bár igen, legbelül tudja mit kéne tennie, mi lenne a helyes, de mégis továbbáll. Megbízhatatlan. Gyerekes.

Közbe az élet teszi a dolgát, s próbálja felkészíteni a maga módján, de ő túl kevés ehhez. A mosolygós külső meg nem egy érző lelket takar. Bárcsak. Rossz emberismerő vagyok. Talán, mert magamat sem ismerem eléggé. Vagyis fokozatosan felépül bennem egy kép, viszont akarva-akaratlanul az összedől, összeomlik, mint egy kártyavár. Csalódom. Magamban. Nem egyszer és nem kétszer.

Ideje lenne már felnőni. Átvenni, alkalmazni a felnőttség attitűdjeit. Jó lenne néha nem a kisördögre hallgatni. Nem vagy képes rá, menj el, ne csináld tovább. Már magam sem hiszem el, hogy ennél több van, lenne bennem. Csak ennyi vagyok. Pont, s nincs kérdőjel.

**

Kavicsokon állok. Felettem a hold és a csillagok. Este van. Egyedül vagyok, messze-messze embereket látok. Klikkesedem. Ez itt az én helyem. Zenét hallgatok, s élvezem, ahogy a csípős szél kikezdi az orcámat. Felébreszt. Lenézek, lehet ugranom kéne. Gyenge vagyok. Gyenge ahhoz, hogy még ezt is megtegyem. Lassan tényleg nem marad belül semmi. De akkor mi mozgat tovább és tovább? S miért teszi ezt velem? Hagyna el, hagyna ott, azon a helyen. A legjobb alternatíva lenne ez mindkettőnk számára. Ő is tudja, én is tudom. A furcsa játékából azonban nem lehet kiszállni vagy kilépni. Bármennyire is szeretnék. Nem tudok. Csak az agy üzemel. Gondolkodik. Az idő mindent megold. Lerágott csont. Sokat és sokszor csépelem el. Hiszek benne. Hinnék benne. Hinni vagy nem hinni? Magamban, másokban, érzésekben. Lassan kihal ez is belőlem. Most visszaforgatnám az idő kerekét. S meg is tenném, ha megtehetném. Gyerek akarok lenni. Újra egy ötéves bőrébe bújni, s újra rácsodálkozni tátott szájjal a világra. Nem látni a benne rejlő sok gonoszságot, nem látni magamban a semmit. Hatalmas konklúziók és agymenések nélkül tengetni hétköznapjaimat. Csupán a kalandvilágnak élni. De jó is lenne…

Kategória:Megtörtént, Töprengés, öninterjú, hit