Most éppen ott tartunk ugye, hogy sikeresen kijártuk a hatodikat, vagy nem; már magunk mögött van minden, ami eddig előttünk volt, vagy nem; és AK = aranyosan-kedvesen várjuk mit hoz a télapó a hetedik majd a sorban. Úgy is mondhatnám, hogy na igen féltávhoz érkeztünk – oficiálisan is, ilyenkor szoktak az okosok mérlegelni, centiket ideoda húzogatni, meg karaktert adni mindarról, ami az év első félidejében készült igaz történet alapján. De állj, mert mielőtt még elmerülnék a ditélszek tengerébe vagy elvesznénk az egész rizsagyanús leadködben, most, most tegyük tisztába a posztmisszios lepedőt: “nekem zeném van, neked füled van, gyeregyere dobjuk össze, amink van”.
06/29/2011 • 12:22 0
Indiamánia
06/29/2011 • 10:26 1
Koverizáltság – Cooler Than Me
A minap futottam bele egy coverbe, ha nem érted, majd megérted mi is az, ami egy jónak vélt számot tett még jobbá az új csomagolásában, ahogy az már csak lenni szokott. Persze ez sem mindig törvényszerű, mármint, hogy a feldolgozott legyőzi az eredetit, a tanítvány mesterét meg ilyenek, viszont volt van és lesz is rá példa mégmég úgy gondolom. Az is biztos, hogy a szarból való vár felépítési modell, amit felemlegetnek sokszor ilyen esetben, az itt nem játszik, mivel Mike Posner Cooler Than Me száma pontosan 1 évvel ezelőtti nyárklasszikusnak számított, de a cover hallattán van rá sansz, hogy ez megismétlődik most is, csak kicsit másképp. Shh, see.
Kategória:Zene, átdolgozás, cover, zene
05/18/2011 • 23:18 0
Foster the People – Torches
Ha emlékeztek rá, miért ne, akkor tudjátok jól, hogy egyszer már körberajongtam ezeket a fiúkat, de nagyon. Akkor a nyári lekvárhoz hasonlítottam őket, igaz, az ipodomat tettem rájuk, igaz, és képtelen voltam rosszat mondani mindarról, amit addig összezenéltek hárman-négyen, ott LA-ben egy ep erejéig. Most azonban, hogy elfogytak a napok, s már a centikből se lehet többet vágni, az új mgmtként számon tartott banda Torches nevezetű debütkorongja egyenesen, már-már szisztematikusan a fülembe landolt.
05/04/2011 • 08:13 0
Esés
Oké, a helyzet az, hogy lassan már napfényért megyek álmodni. Az ok egyszerű, de aki nem tudja, annak ott az ablak bizony, húzza el a függönyt és megláthatja, amit én is látok már egykéthárom napja újra és újra magam előtt. Ugye megvan neked is, kiszúrtad már magadnak, ha nem, segítek: ez az eső.mp3, ami egyszerűen bekapcsolt, és véletlenszerű lejátszással ott landolt az időjárás muzsikaszójában. Depis is lettem (NOT) ettől, néha úgy érzem, pont felettem szürkül be minden, gyűlnek a sötét fellegek, és zajlik ez az egész konstans kondenzáció vagymiafene.
Kategória:Elmélkedés, Zene, eső, zene
04/20/2011 • 12:37 0
Foster the People
Milyen a jó nyári lekvár? Édes, mint a méz, úgy hűsít, mint a jég, és nem romlik meg egyhamar. Laktat, miközben szomjazol rá, natúrban is megállja a helyét, és nem kevert szerek halmaza, hanem a tiszta gyümölcsöké. Sokszínűségével az ízek rabjává tesz, a nagymama receptjével pedig stílust teremt. Elkalauzol a vitaminbombák hazájába, és garantálja a sikert a napfényben kiadós hónapok tengerében. Tehát pontosan olyan, mint a Foster the People. Nemde?
Kategória:Zene, Foster the People, indie, nyár, zene








{dumaparty}