Tovább ehhez a bejegyzéshez >>

A videó?

A freak out számhoz készült, aminek tiszta filmes-sorozatos főcímzenés jellege van, csak mondom. Nem tudom miért, de nekem elsőre is ez ugrott be, és most is kitartok e mellett. Tökre el tudom képzelni, ahogy ezzel kezdődik valami fiatalos, tini romkomos filmfőcím vagy szériarész, persze vágott verzióban. De nem csak a zene miatt gondolom így ám, a t-shirt war, az SM magja, ideája is megerősít ebben. Lényegében arról van szó, hogy a pólók amik rajtunk vannak, háborúznak (egyúttal a viselőik). Ötletes, persze nem formabontó, ilyenből akad egypár a videomegosztokon, talán jobbak, kevésbé egyedibbek, kinek inge. Itt  a freak out esetében 10 karakter vonul felalá, akik a rajtuk lévő póló segítségével mesélnek el apró vicces szitukat, de az jól látszik, ahogy a zenét, a dallamot, SŐT a dalszöveget alapul veszi, tehát aki nem tud hindiül, annak is sikerül így megértenie a dalt. Cool.”Őrült egy ünnep a fiatalság”!

update: most nézem és erre a filmnek tényleg ez a főcíme, azt hittem csak rápromoztak ezzel a filmre.

Röviden tömören tehát történik valami a színfalak mögött, valami kisnagy változás, aminek gyümölcsét fogyasztja az ottani mozik aktív közönsége. A kérdés már csak annyi, hogy vajon nekik bejön ez a szitu?

Az igazság már csak igazság, a modern indiai filmesgyümölcskosár hol keserűnek, hol zamatosnak hat”hat” még innen nézve is, hát akkor onnan indiai szemszögből nézve meg pláne, pláne. Vegyes érzelmek, sehol egy Dilwale Dulhania Le Jayenge (1997 – nagyon kult) éppen, mindent a modernizmus jegyei vesznek körül meg a globalizáció (divatfogalom). A rétegmozik termelési ideje lejárt, kvázi ma már a minél nagyobb és szélesebb közönség elérése a cél. India is nagyban gondolkodik, megteheti, miért is ne, amikor tudvalevő, hogy a világon legtöbb film ott készül, a színészei aka sztárjai ismertek, elismertek és az új rendezőigarnitúra is már a nyugatot látva, annak szellemében gondolkodik. Az egész változás egyébként attól  datálható, amikor a külföldi film eljutott keletre és észrevették a hazai rendezők, hogy van más fogás, eszköz, kellék, amivel élni lehet egy moziban, csak az addig nem gondoltak rá vagy éppen nem mertek, tudtak (szokások) belevágni. Először létrejöttek hibrid megoldások, angol nyelven dialogok, képi és dal montázs szekvenciák, de igazándiból még ma is gyerekcipőben jár ez a külföldtől külföldre nyitási modell.

Ugyanis, sokszor eshet, és esik is abba a hibába egy hindi mozi, hogy teljesen eltér a megszokottól, letér a kitaposott ösvényről és csak és csakis ebben a nyugati/hálivúdi formulában forgatja a képkockáit. Ez persze nem egyenlő halállal, vannak ellenpéldák is szerencsére. A Lagaan oszkár jelölése vagy az álbollywoodi nyertes Slumdog Millionaire esete az, ami továbbösztökéli az ottani filmvilág melósait, hogy kicsit lazábban vegyék mindazokat a filmes berögzött hagyományokat, emlékeket, melyekkel még az ősök dolgoztak, s amelyekre egy egész ország felnéz. A Lagaan a tiszta műfajúság jeles képviselőjeként például megnyitotta az utat több hasonló alkotás megszülesésének ösztönzésére. Született is egy Black (2005), egy Chak de India (2007), hogy csak kettőt említsek, amelyek a bollywoodi zsánerfilmnek intettek bucsut azáltal, hogy a sajátosságok széles eszköztárából nem vagy csak alig használtak el egyet-egyet abban az iksz és ipszilonyi játékidőben. Széllel szemben mentek, jóllehet sztárokkal a soraikban, akik miatt bukással egy műfaj ide vagy oda nem igen lehetett számolni.

Manapság a helyzet annyit változott, hogy az újidők mozija szívesen ad teret más színészeknek, színészpalántáknak, rendezőknek, változik a team, a brand, ami körülveszi, körülvette eddig Bollywoodot, a világ halad előre és föld forog tovább. Soksok tehetséges nebuló, diák kerül ki a padból, akik ha kis túlzással vért izzadva is, de bekerülhetnek abba a körbe, ahol és amiben Amitab Bachchan és SRK számítanak gigasztároknak. Az ő nevük éppúgy garancia a sikerre, mint egy szerelmi szál vagy csak egy jó ének a bollywoodi filmben. Mellettük azonban vannak szabadúszok, olyanok, akik saját maguknak köszönhetik azt, hogy bejutottak a filmes felső 10ezerbe, – nem családi szálak miatt. A friss és új fiatal rendezőkről már sok szó esett, nagyrészt nekik is köszönhető mindaz, amin most végig és keresztülmegy a bollywoodi film. Ők azok, akik az alkotásaikkal hatással vannak, formálják az egész bombayi  filmipart. Hoznak valamit, valami mást teszem azt szkriptügyileg, mint szerelmet, ami a  fő vezértéma arrafele, vagy csak egyszerűen úgy öntik képkockákba, ahogy az nyugaton bevett mutatvány.

De a közönséget, így, nem lehet becsapni. A maszálák iránt továbbra is nagy a kereslet, talán inkább ülnek be egy százéves ilyen mozira, mint egy új elsőfilmesnek a darabjára, ami nemigen tartalmaz nagy neveket meg sok műfajt, táncot és zenét. Persze, ha az adott mű nosztalgiázik egy csöppet,  mint ahogy a Dabangg tette azt 2010-ben, akkor az még csaudaszuperül is elsülhet. Rengeteg néző, megszámolhatatlan visszanézés, díjak tömkelege bizonyítja azt, hogy szükség van a régi borokra, még akkor is, ha azok új csomagolásban kerülnek fel a vásznakra. Az egész film dejavu, már-már tisztelgés a régi idők mozija előtt, baromi szórakoztató, és egyben az év legjobbja is volt (szerk.). Mindez bizonyték, nem ígéret haha, de mégis lehet abban valami, hogy sokan sokszor nézték vissza, mert direkt nem húz maga után, nem láncol oda, és tessék azt érzed, ezt vissza kell nézni megint megint és megint. Ebben biztosan köröket ver a többire. Rajta kívül persze voltak mások, akiket szívesen visszanézünk, de ők nem rabulejtőek és ennyire lehengerlőek, mint ez itt.

Tény, mindig minden évben lesz egykettő ilyen alkotás, ami visszanyúl majd  az elődökhöz, épít a szokásokra (mert abból ott akad bőven), és zenéltáncol minden második snitt után. Kell ez, ahogy maguk a sajátosságok is a bollywoodi filmben, filmnek.  Ezek nem fognak csak úgy kihalni, nem is fog megtörténni maholnap, talán azért, mert nem is szeretném igazán, hogy megtörténjen, különösenképpen akkor, ha csak arra gondolok, hogy egy olyan kultikus, mitológiai nemzetről van szó, mint amilyen ez az India. S oké, jóllehet, erről a fiatal rendezők generációja sem vélekedik másképp, de ők már a nyugat hatására, annak szellemében direktorkodnak, s csak kis mértékben alkalmazzák azokat a speciális jegyeket, motívumokat, amikre az öregek (már elnézést) éppen, hogy esküsznek.

A BW film megváltozása szemmel látható, de talán forradalomról még korai lenne beszélni. Az idő, a box office, az ismétlési értékek, a visszajelzések is minden bizonnyal majd kimondják a végső ítéletet, addig meg mindenki ízlése, szájize szerint válogathat a soksok legyártott film közül. Azt hiszem most nem is megyek tovább, húzom el tovább magam előtt a bollywoodi madzagot, lesz még lehetőség olvasni külön erről, külön blogban, blogokban, ez csak egy figyelemfelkeltés lett azoknak, akik úgy gondolják, hogy mert “de az ilyen meg olyan”, márpedig nem annyira. Persze, persze először jó lenne a régi nagyokat, klasszikusat megismerni, megismertetni már csak azért, mert azokból ma is sok kölcsönöz, vesz át konkrét jeleneket (így vagy úgy intertextuálisan), ergó segít a megértésben, a hagulati tényező fokozásában, de egyelőre a helyzet változatlan abból a szempontból, hogy Bollywood a filmtérképnek egy méltatlanul elfeledett, alulértékelt pontja, amiben akadnak legalább akkora (ha nem nagyobb) gyöngyszemek, mint akár Hollywoodban. Kár, hogy sok helyen sokaknál csak Hollywood indul.

Következő a snitt: a húsztizenegynek kicsöngettek, röpködnek az intervalok jobbra-balra, félidő hallod félidő van barátom.Magyarul: megvolt egy hatos, amit követ és maga alá gyűr egy  másik.  Érted? Eltelt az első hat hónap, világos nemde! Jut eszembe, mintha csak tegnap lett volna, hogy január kezdet … klisé, bláh nem érdemes nosztalgiázni, arra ott van a Supernyolc camerásan. De most még annál is sokkal menőbb vízekre kajakozunk, Bollywoodról lesz szó, gondolom az eddigi SZM fáloverek ezen nem lepődtek meg  túlságosan mulatságosan  meg aztán a cím is beelőzött jócskán. Talán (reménykedő szmájli) emlékszünk is az eddigi, számolok 1 2 3 indiamániás fejezetre, amikkel sokan vesztették el BWszűzességüket, na most azokhoz képest lesz egy parányi változás-ka. Parányi.

Az addig oké, hogy minőségi hindi beatekre lehet rokkolni ez esetben is, viszont csak és csak és csakis kizárólag 2011  gyermekeire, azokra, akik most születtek meg, kerültek be a hangfalakba és jöttek ki onnan a fülekbe. Ergó indiamániaformabontó leszek, ami fuckyeah. Mi van még? Az eddig bevizsgált zeneiösszből lett összekukázva ez a 10es, ami nem fedi egyelőre biztosan az évvégi listát, ez bézik, azonban egynéhánynak már most biztos helye van ott hat hónap ideoda. Aztán ismétlem önmagam ja, de van csomónyi csillónyi, ami nincs itt, lehetne, meg ezek közül sem mindegyik lett arrafele nagyközönségre szánva, annak bemutatva, ez azonban természetes, ott így működnek a dolgok, a zene megelőzi a filmet magát.

A nagy évértékelőre még hat hónapra túl várni kell, de azt mondom: eddig jó évjáratú ez a 2011 így bollywoodi zenei fronton. Persze volt ennél már jobb is, meg lehet ez is jobb, allright, van még idő megismerni a többit, tehát nem temetem, de nem is akarok elfogult lenni, csak picit. Amit gondolom nem kell túlragozni, de a lista nagyon szubjektív, mondom, komolyan mondom, és a sorrend nem csak úgy van, és áll, mint a gyerek a partban szokott, ahogy a többi, hanem tényleg sorrendértékű, a kedvencek legelől vannak, az utolsó meg utolsó, ami tökfura, mert arra is van ikszipszilon lejátszás, az itunes szerint, izé nem kevés. Piesz: A számozás legyen veled, segít ha eltévednél a sok item song, hindiakkord közepette, és  ha nem elég, akkor iszkolj, diszkók népe iszkolj valami nehezebb, gazdagabb és fényesebb audiotartalommal játszadozó webkettesre, a dallamtapadásra, ami keletiesen szól.

10) Rab Sab Se Sona - F.A.L.T.U.

9) Darling – 7 Khoon Maaf

8 ) Te Amo - Dum Maaro Dum

7 ) Antenna- Always Kabhi Kabhi

6) Bhaag DK Bose - Delhi Belly

5)  Luv Ka The End - Luv Ka The End

4) Main Chandigarg Di Star - Buddha Hoga Tera Baap

3) Character Dheela - Ready

2) Ik Junoon – Zindagi Na Milegi Dobara

1)  Haal E Dil - Murder 2

A népszerűségre visszatérve még picit, az nem minden, az nem egyenlő a minőséggel. Most nem mondok példát, mindenki gondoljon egyre, nem tart tovább három másodpercnél, amikor is egy cover version bizony leénekli a színpadról az originalt. Ha megvan, akkor ezt tegyük félre, mert itt szó sincs ilyenről, az eredeti is slágeres, ahogy azt pedig befülelhetitek, az átdolgozottról nem is beszélve. Azonban a Járai Márk által átdolgozott Cooler Than Me (km Rendbenman) csak egy a sok ilyen próbálkozás közül.  - Például idehaza az mr2-nél, külföldön a bbc-nél figyelhető meg, hogy a meginvájtolt zeneművészek más társuk akár egy más műfajbeli alkotását formálják sajátukéra, egy-egy szongig. Hogy miért is?  

Figyi, jó annak, aki feldolgozza, meg annak, akit s amit feldolgoztak. Növelheti a szám ismétlési értékét, megismerhetjük azt, mert nem minden esetben egy híres, celebtrekk az, ami koverizálva lett valamint maguk az énekesek is profitálhatnak belőle (anyagi és tetszési indexek cseperednek) jócskán. Egy elfeledett dal elsetében pedig ez az új köntösbe való varázsolás tényleg varázslatos lehet, ami a Cooler Than Me esetére nagyon igaz. Már csak azért, mert az úriember nem lett egy slágergyáros, vannak, aki szeretik rendben, de az azóta eltelt időben nem volt még egy olyanja, mint ez az egy évvel ezelőtti, legeslegeslegelső, ami tipikusan egy boom goes the dynamite pillanat volt elsőre, de még a századik visszajátszásra is.

Kijelentem tehát, azt, ami benne volt a levegőben sorokban kezdetektől, csak te nem vetted észre legfeljebb, hogy ez a szám, ebben a formában képes lesz megint egy nyárig, nyárra szólni, kitartani. Már most az utóbbi idők legjobb coverja cím jogos tulajdonosa, pedig az igazság az, hogy nem számít különösöbben hiánycikknek. Születnek azok mindig, hol jók, hol rosszak, igény is van rá a hallgatótábortól, meg funfunfun valamennyire a zenészeknek is. Fun, hiszen mások dalait vihetik fel, énekelhetik el. Persze úgy, hogy arra senki sem gondolt, sem az előadója, feltalálója, satöbbi senki, még a megszületése után.

Azt mondom, hogy akár lehetne egy külön posztnyit regélni mégmég a témáról, kivesézni, elmélyedni benne, boncolgatni miegymás, de inkább meghagyom ezt az zene ekszpertéinek, és megmaradok a hallgató szerepkörnél, aki teljesen odavissza van ezekért a próbálkozásokért, amikor valami iksz ipszilonnak hangzik a fülben, s eltér picit a megszokottól. Ziher, hogy ismertek ti is jópárat, de nekem is van egypár bézikátdolgozott, amit akármikor bármikor előveszek, ha úgy van és általában úgy van. Sokszor előbb is, mint magát az eredetit.

Ezek közül pedig jelzem sohase nem tudnék választani, kiemelni egyet, mert mindegyik más valami miatt teszi különlegessé, egyedivé azt a trekket. A végére jut eszembe, szerintem nagyon imádnivaló, hogy egy magyar képviselővel gazdagodott a koverizáltság létszáma.  Sőt külön öröm, hogy ezt nem mennyiségileg, hanem minőségileg értem, úgy írtam le komolyan. Vetekszik az eredeti jóságával, ügyesen-okosan lesz lájti zene, sokkal filgúdabbá is válik a fülemben, mint a keményebb eredeti. Nagyon pacek nagyon, még ilyet még több ilyet, emberek.