Boldogabbat

Amíg a gyertyák elfújása előtt kívánni kell valamit, addig az új év eljövetele előtt  fogadni, fogadkozni, fogadalmakat tenni. Eddig ez tiszta. De az már homályos plecsni, hogy én ezekben részt vettem e valaha is? Mert úgy igazából egyikből se emlékszem egyre se. Szóval sanszos, hogy nem is igen hajtottam végre ilyen megnyilvánulásokat ezelőtt. Persze az se kizárt, hogy csak elfelejtettem azokat egyszerűen, mint annyi minden mást az életben. Ez utóbbi pl azért szerencsésebb alternatíva tud lenni, mert így legalább nincs bennem kiló félelem, hogy az adott dolog, amit kívántam/fogadtam az bejött vagy sem. Gyerekként egyébként biztosra veszem, hogy valami nagy autócsodákra voltam kiéhezve, s ezek köré épült fel minden óhaj-sóhaj-bánat és kérelem szubjektíven, személyre szabottan. De idősebb fejjel? Már a fene se tudja mit akartam, akarhattam akkor éppen. Tényleg semmi emlékfoszlány, morzsa amit csócsálhatnék kedvemre órákon keresztül. De a múlt az múlt, a most meg most van. Nézzük is akkor, hogy a szokás szokás marad vagy minden változik majd, ahogy én is?

Kategória:Elmélkedés, újév, boldogság, fogadalom, gyónás

Hurts

Manchester, ébresztő! Most érkezett a hír, hogy van élet a the smits után. Van ám, amit úgy írnak le s hívnak csak, hogy Hurts. A sikerrecept képlete pedig most már – általuk – mindenki előtt is jól ismert. Ez kimondja: vegyél elő egy poros vintage szintit, adj hozzá két embert, szorozd meg azokkal a nyolcvanas évekkel, és kész is az egyenlet. A győzelem garantált, elég csak idefigyelni erre a duóra. Akik, még ha nem is érnek fel az indie legendák nagyjai közé, még, de első lépésként azért, biztos ami biztos, leszállították az év legjobb korongját, nekünk. A debütálásuk minden tündérmesét felülmúló. Rég látott a szigetország eme pontja ilyen felkelést, unikumot, mint amit ezek a fiúk produkáltak zene alatt a huszonegyedik század giccspoptengerében.

Kategória:Zene, boldogság, hurts, melankólia, remény, szerelem

Boldog vagyok

Nem igazán tudok bővebb kommentárt fűzni a vidhez vagy a benne megbújó contenthez, mert az úgyis mindent a szánkba rág, okosan-ügyesen. Bár igaz, ez a szájbarágás nem a leszerencsésebb kifejezés részemről, hisz gondoljunk csak bele a mai egy kaptafára felépülő zenékre, amelyek ezt sokkal jobban az arcunkba tolják másodpercről-másodpercre.

Azonban, az itt hallható muzsika nem a mai világ gyermeke, már-már nosztalgia státusszal rendelkezik, s olyan egy dologról szolgáltat számunkra dallamokba rejtett információt, amiről, amiből ma kevés jön át a hangfalakon keresztül. Elsősorban a pesszimizmushoz, a rosszkedvhez meg egyéb más antiélethez tartozó, írható pirulákat kell lenyelnünk napjainkban, s a boldogság csak szavakként fordul elő egyszer-egyszer vagy páros-páratlan rímek összekapcsolódásáért felel.

Erre, arculcsapásul, itt van ez a napfénnyel, napszemcsivel megáldott, jó nagy adag evőkanálnyi optimizmussal leöntött filgúd filing, amihez mindig szívesen nyúl vissza az ember, ha éppen tényleg elragadta az a nem habos oldala az életnek. Tényleg megszámlálhatatlan, hogy hányszor hagyja el az énekesek száját a boldogság szó; tényleg vizuálorgia az, amit látunk a szemeink előtt lejátszódni háromdében, s nem utolsó sorban tényleg átadja az üzenetet, azaz érezni lehet ezt a “pillanatnyi állapotot” (aka boldogság). Konklúzió, amire vállalkozik a szám, azt teljes mértékben abszolválja, sőt még pluszt is adhat a nehéz percekben vagy a nagy ugrások előtt.

Mit is írhatnék még? Ott a play, jöjjön az, aminek jönnie kell, de aztán ne lepődj meg, ha arcodra fagy a szmájli, s valami belülről azt súgja neked, hogy újra!

Kategória:Képkockák, boldogság, zene