*
Nem találom a helyem. Csak ülök a padban, s nézek előre. Majd fel a plafonra, s le a padra. Egy kérdésekkel teli papírt látok magam előtt. De a tekintetem másfele vándorol el. Nem kellenek már a kérdések. Válaszokat akarok, most azonnal. Képzeletben, az asztaltól felállva kukába hajítom a papírost, s az egyezményes jel felmutatása után kiballagok a teremből. Ezt kéne tennem, bárcsak ezt tehetném. Lázadni, csomó más csodát tenni, életet élni. Az alapkoncepcióm továbbra is a régi: kívül mosoly, belül semmi, de valami mégis megváltozott – bennem. Egyszerűen nem hiszek már ebben a rendszerben. Csupán bólogatás, kémlelés és a tömegben való elvegyülés csalfa játéka ez. A jelszó pedig nem más, mint a megfelelés, az alkalmazkodás, ergó olyannak lenni, tűnni, amilyen nem vagyok. Egyáltalán mit keresek én itt? Miért is csinálom ezt? Annyira irreleváns, duplikált, s mesterkélt. Komolytalan történet, amibe belecsöppentem sokadmagammal. Káosz honol mindenütt. Fejetlenség. Én meg csak ülök a padban s nézek előre továbbra is.
**
Fogynak a kilométerek előttem. Az évgyűrűk sokasodnak, az emlékek gyűlnek, s aláhúzott kiszámíthatatlanság van mindenütt. Bennem, másokban, az életben egyaránt. Nincs egy határozott pont, egy alap, amire építeni lehetne. Kell az a járható út, amin nem tévedek el, amin látok életet maga előtt. Ahol majd lesz célom, s lesz affinitásom mindahhoz, amit éppen teszek és végzek. Jelen körülmények közt erről badarság lenne beszélni. Ez kihalt belőlem, eltűnt, s nem találok rá. Nincs semmi a rendszerben, ami megfogna, magához láncolna, felvillanyozna, beszippantana, és így tovább. Közöny és más semmi. Csak ez maradt meg nekem. Egyszerűen nem találom a tűzet magamban, de ami a (leg)nagyobb baj, hogy nincs is aki legalább csiholna számomra egy apró lángocskát. Nem tudják, nem veszik a lapot, ők sem veszik komolyan már ezt. S ha ők se, akkor én miért is? A kötelező státusz lépett érvénybe. Csináljuk, mert csinálni kell. Nem baj, ha mindenről már egyszer szó esett, az se baj, ha teljesen más kontent hangzik el, sőt az se facepalm, ha pont akkor találom ki a rendszert. Minden megengedett, mindent meg lehet tenni. Ezek után meg nem csoda, hogy félgőzzel, leeresztett lufi állapotban, kisujjból is véghez vihető a ma pályája.
***
Egy a fontos, ne vedd komolyan. Ne hogy. Mindig azt tanítják: az egészség az első és a legfontosabb. Tehát igyál sok OK-t, de legalább egyet, mert az legalább ébren és lendületben tart. Ha már nem vagy kétszázas, akkor próbáld ki a cukros vizet, vagy sétálj el napszemüvegben a helyi közértbe valami súlyosabb löttyért. A hasadra is gondolj azért, ne felejtsd el a helyi pékség specialitását bevenni: az almával gazdagon meghintett pitét. Ez nem elég? Akkor még mindig vevő lehetsz egy óriásnak nevezett rántott húsos szendvicsre. Ha pedig ezeket a hozzávalókat turmixolod, akkor valamelyest enyhítheted a másnap másnaposságát, vagy csak egyszerűen a szív és lélek fájdalmát mindarra, ami ott történik a falak között tudásátadás címén. Az egész egyébként olyan, mint egy feladat: stratégiát kell kidolgozni, menedzsment eszközöket, funkciókat bevetni, idődiagramot készíteni mindezen tevékenységek elvégzéséhez. Természetesen az sem utolsó szempont, ha valami számítógépnek álcázott masinával kell farkas szemet nézned órákon keresztül. Hisz a webkettő egy gyógyír a megpróbáltatásokra. Mindig akad egy új csirip, kontent, ami leköt teljesen. Ami képes kolorizálttá tenni az amúgy fakó, szürke információkkal teli evilágot, napot, s órát. Csak így tudod túlélni. Csak így. Ezec mondja.
Kategória:Elmélkedés, élet, életpálya, pad, stratégia
{dumaparty}