Esés

Oké, a helyzet az, hogy lassan már napfényért megyek álmodni. Az ok egyszerű, de aki nem tudja, annak ott az ablak bizony, húzza el a függönyt és megláthatja, amit én is látok már egykéthárom napja újra és újra magam előtt. Ugye megvan neked is, kiszúrtad már magadnak, ha nem, segítek: ez az eső.mp3, ami egyszerűen bekapcsolt, és véletlenszerű lejátszással ott landolt az időjárás muzsikaszójában. Depis is lettem (NOT) ettől, néha úgy érzem, pont felettem szürkül be minden, gyűlnek a sötét fellegek, és zajlik ez az egész konstans kondenzáció vagymiafene.

Kategória:Elmélkedés, Zene, eső, zene

Miért ne?

*

Rég volt. De rég volt. Pedig, pedig élénken él még bennem a kép. Mintha csak tegnap lett volna, igen. Milyen szép is volt az, amikor a szavakból mondatok, a mondatokból sorok, a sorokból bejegyzések, montázsok születtek meg itten. Amikor kiadhattam a gőzt, s megoszthattam szomorúságom-vidámságom fejezeteit. Egyszóval az életet. De, jöttek azok a fránya gondolatok, a nemalvás meg a hazugságok hálója. Ami bekerített, ami maga alá temetett, ami magához láncolt, s ami nem eresztett el egy percre sem. Azt hiszem, tudom, minden összekuszálódott, ott fent, a fejben, de nem csak ott. Minden olyan zavaros, értelmetlen lett, olyan nem igazi állapot. Becsapós, önmagamnak hazudós, útkeresős fajta. Féle. Egy játék talán. Ahol a győzelem nem egy karnyújtásnyira volt, hanem sokkal, és még annál is messzebb. Belefáradtam, érzem.

**

A fejem felett uralkodnak. Ott vannak. Körülöttem. Feszengés, szorongás és remegés. Honnan jöttök? Mit akartok tőlem? Elbizonytalanodom. Hova tartok az úton? Túl sok az elágazás. A hol volt és hol nem volt kezdetű mesék ideje lejárt. Melyik ajtón menjek be? Lehet, maradnom kéne. Pont ott, ahol éppen állok. Maradni. Egyhelyben. De meddig s milyen áron? Megint beindultak az agytekervények. Továbbra is keresem az utam. Ez az igazság. Szakadnék, szaladnék, futnék el tőlük, de nem könnyű. Nagyot ásítok, fáradt is vagyok. S akkor hol van még a meleg otthon? Már ha létezik olyan egyáltalán? Esik az eső. Nem zavar. Inkább felnézek az égre, s hagyom hogy a vízcseppek simogassák az orcámat perceken keresztül. Élvezem. Tisztul a fejem. Jó ez.

***

Az utolsó könnyek már leperegtek, így csak azt kívánom, kívánhatom, hogy a boldogság jöjjön haza. Költözzön vissza az őt megillető helyére. De addig is nem adom fel. A zene az kell. Az ihlet, az írás is. Bár valaki tényleg megmondhatná privibe, hogy az élet miért ilyen már. Persze lehet, hogy ez is olyan, amit nem lehet, mert szó az nincs rá. Ami biztos, hogy a föld forog tovább, az évszakok meg változnak. S végül is ha már nem bírom, akkor majd csak elringatom magam. Miért ne?

Kategória:Elmélkedés, eső, gondolatok, nemalvás, zene