Nem tudom miért, de valahogy mindig is kapós voltam a francia zenékre, és ez nagyon úgy néz ki nem is akar nagyon megváltozni. Bár az is igaz, hogy nem is szeretném, mert az ilyen zenék annyira jó perceket tudnak szállítani, s annyira ki tudnak emelni ebből a világból, hogy arra tényleg még a legkeményebb, zúzosabb szám se képes egyszerűen.
Az előadó, egy bizonyos Christophe Mae, akinek eddig volt egy albuma (az másik az inkább kislemez szerű lett), de az annyira feelgood volt, hogy hónapokig letörölhetetlen volt az ipodomról. Most meg, a fene se tudja igazán miért, újra elővettem, talán azért, hogy szomorkásabb hangulatomat ezzel enyhítsem. Jelentem: nekem ez most is bejön és sikerül. S neked?
{dumaparty}