Soha nem fogom elfelejteni vagy mindig emlékezni fogok arra a napra, pillanatra, mikor fullosan megszeppenve, izzadságfoltoktól, verejtékektől sem mentesen, már-már gatyámba csinálva beléptem életem első igazi munkahelyére, a nagybetűs gyárba. Ott álltam, rémült arccal, tátott szájjal, hatalmas hangzavar közepette, miközben az emberek, lásd: munkások úgy jártak fel és alá, mintha az a világ legtermészetesebb, magától értetődőbb dolga lenne. Tényleg úgy mentek el szélsebesen mellettem, hogy még nevetni se volt idejük rajtam… rajtam a messziről, ki tudja honnan odatévedt elsőnapos legszívesebben sírva fakadó árva párán. Én pedig csak mentem, jobban mondva apró lépéseket tettem előre és előre, bele a kérdőjelekkel teli ismeretlenbe. A vakmerőségem persze nem ismert határokat, kérdeztem, idősebbeket-fiatalabbakat majd minden második megtett centiméter után. A válaszok pedig érkeztek annak rendje és módja szerint, minden zokszó nélkül segítő kezet nyújtva. A bibi igazán csak a szakszavakkal volt. Túl sok volt az iksz meg az ipszilon számomra az egyenletben, amiről halványlila gőzöm nem volt elsőre, természetesen. Ezt az amúgy se rózsás helyzetet mentették meg azzal a gyere inkább utánam kezdetű bajusz alatt halkan elhangzó utasítással.
Azóta persze minden megváltozott. Kezdem megszokni ezt az életet, életfelfogást, még ha nem is veszem át éppen. Ledolgozom a nyolc órát, ha akad kivel értelmesen trécselni, akkor nincs mese, jöhetnek a tipikus gyári dumák, normák: a szex, a nők vagy akár a pia és kuplung. Ezek a fő klisék, de egy-egy káromkodástól sem szabad falra mászni, még akkor sem, ha téged becsmérelnek vele. Ami még iksz hónapba is nehéz tényező, veszélyes, az a targoncára való figyelés minden körülmények között, mert azok képesek halálba taszítani egy pillanatnyi képzavar után. Egy biztos : ahány percet, órát, napot töltök el a gyár falai között, úgy hallom vissza anyám szavait, miszerint dolgozz most ott… ott, ahol majd a jövőbe úgy se szeretnél, s akarnál. Ez persze mind szép és jó, de egy diplomával a kezemben minden gyári dolgozó megdöbbenésére, lenézésre (már aki) is a szalag mellé jutottam, teszem hozzá még diákként. Míg úgy igazán a pénztárcám se lett tőle annyira vaskosabb, hogy bepróbáljak valami olyan random dolgot, mint például elutazni valahova vagy ilyesmi nagy célkitűzést bakancslista írásával vagy anélkül.
Egyszerűen a gyári élet is egy más élet, ahol ha sok időt eltöltesz, akkor érhetnek kellemetlen meglepetések. Mint például látás és hallászavarók, de lehet ez sokkal rosszabb is majd. Valamit valamiért, kérem. Az ajtó nyitva áll, tessék belépni. don’t stop
Kategória:Megtörtént, gyár
{dumaparty}