Ki ne szeretne szuperhős lenni? Csak egy kicsit, csak egy napra, csak egy órára akár. Olyan cselekvéseket véghezvinni, amikre a földi húsvér halandó nem képes magától. Olyanokat, amelyeket szívünk legmélyén érzünk, a naplónk legféltettebb zugában írunk le vagy amelyekre álmaink netovábbjában gondolunk éppen. Ugye, hogy te is töprengtél már ezen! Mert ha valakinek a képregény hasábjain sikerül, akkor pont neked miért ne. Néha elég csak egy öltözék, egy pókcsípés, valamiféle veszélyes anyaggal való találkozás, de úgy vélem, minden percéért megéri, megérheti. Segíteni másokon, a bajbajutottakon, magadon, kihasználni és kihozni mindazt, ami benned lakozik, lakozott addig a szent pillanatig. A föld felett repülni, kemény és utálatos arcokat seggberúgni, igazságot szolgáltatni vagy csak egy apróságot, egy befejezetlen ügyet megoldani még. Ennyit, se többet. Megkapni azt az élettől, amit annyira szerettél, amire annyira áhítoztál titkon…
Persze, a szuperhősök élete nem csak játék és mese. Mindnek ott van, ott volt az ellensége, ami/aki nélkül talán sehol sem lettek volna. Hisz mit ért volna egyik-másik a rossz oldal rossz fiúja ellen. Nem sokat. Mindig volt, van és lesz valaki a túloldalon, akit nem a pozitív hős glóriája ragyog be. Aki ellen küzdeni kell, foggal-körömmel. S hiába vannak ott a szupererők, fegyverek, meg egyéb csodák & finomságok, ha az ellen is birtokában van a tudásnak, és felkészült az ütközetre. Magyarán: a boldog happy end nem mindig borítékolható. Ha pedig már nincsenek ilyen bad boy típusú, világuralomra törő, feltűnési viszketegségbe szenvedő palik, akkor meg az egész nem ér semmit. De ez így nem igaz! Tessék csak ellentmondani! Mert a személyes célok kiaknázása, megragadása is éppúgy, olyannyira fontos lehet, mint a világ megmentése dr. gonosz phd ellen.
Átrepülni, utazni a világon, bejárni annak minden kis részecskéjét, ott lenni, ahol kedved szottyan, a szuperruciban elcsábítani a nagy Ő-t, aki rád se nézett, amíg átlagon aluli, ötös voltál vagy halhatatlanak, erősnek, előrelátónak lenni. Mind-mind csemege a javából. De naiv és hiszékeny elméletem szerint a legtöbb ember így is hős. A maga módján. Igen. Ahogy feláll egy-egy nagy pofon után, ahogy megküzd a kudarccal, a betegségekkel, s a soksok bajjal, ami zúdul le rá. Ahogy tanul a hibákból, ahogy képes megváltozni, s tud újat, valami egyedit, valami mást mutatni a másiknak, egymásnak. Nem adja fel, teszi a dolgát, és él. Még ha megbántják, megalázzák, semminek tartják, még akkor is megy előre. Ott van benne ez a hős jellem – jóllehet nem is tud róla. Ő csak keres dolgokat: az utat, a megfelelő szót, a szerelmet, a válaszokat, egész léttörténete során, de azt hogyan! Vonzza a bajt, a veszélyeket, de egyben talál megoldásokat, kiutat is. Egyszerűen benne van a vérében.
Hősnek lenni, úgy élni. Szenvedni sokat, hogy azok legyünk. Szenvedni, hogy felérjünk a hegy tetejére, s meghódítsuk a csúcsot. Bár mindez csak karnyújtásnyira lenne a képregények és filmek karaktereitől, de az igaz való életben minden sokkal nehezebben megy. Duplán, triplán számít a szó, a tett, a mozdulat. Mert egy hiba, egy tévedés, és minden, de minden, amit addig közelinek hittünk, az jó messze, messzire kerül el tőlünk. Az élet hírózának pedig szembe kell néznie saját magával. Tudván azt, hogy nincsenek telepatikus, teleportálási meg még milyen képességei, csak magára számíthat, s egyedül kell megbirkóznia az előtte álló, felsorakozó, csőstül és párosával befutó problémákkal. Felül kell kerekednie az érzelmein, a pillanatnyi hangulatán, s erősnek kell lennie. A konklúzió szerint is: mindannyian hősök vagyunk. Valamiben, valahogyan, valamiért. Olykor negatívak, néha pozitívak. Egyszer fent járunk a magasban, másszor meg lent vagyunk a padlót koptatva. Különbözőek, egyediek, élők, nem utolsó sorban emberek. Hősemberek.
- ezt a Kick-Ass c. mozifilm ihlette
Kategória:Elmélkedés, hős
{dumaparty}