Nem kis hivatástudattal a szívemben, s a hátam mögött leltem rá erre a bár nem túl friss, de annál ízletesebb flashmobra. Szerelem első látásra volt ez, közöttünk, na igen. Azóta persze hájpolom is mindenki legnagyobb örömére, úton-útfélen. Egyszerűen levakarhatatlan, kitörölhetetlen dolog ez, ott van a varázs benne meg a plusz, még akkor is, ha abból a csomó gyerkőcből a fele nem is élhal a könyvekért, az olvasásért úgy igazából. Mégis ennek ellenére belemászik a füledbe ügyesen-okosan, nem kérdez, csak támad, s eltalál, nagynagy meglepetésre. A tátott száj megvan, egy-két eldobott, elhintett szmájli is megérkezik, a szöveget is érdemes csekkolni, s akkor zusammen is átjön, adja a szisztemnek.Természetesen a titok nyitja a BEP, akik nélkül alig ha jöhetett volna létre ez a fer és most figyelj geteges promo cucc az olvasás népszerűsítéséért. Szóval, fülelj, Gotta keep reading, mondják ők, táncolnak is hozzá könyvvel együtt, én meg csak egy egyszeri & soha vissza nem térő megnézésre invitálnálak akkor tánc nélkül. Ja és több ilyen kéne, sokkal több, de ezt gondolom nem is kell mondani. Hajrá!
03/21/2010 • 13:15 0
Digitalizálás
Forradalom van. Egyesek szerint, biztosan. Szerintük most érkezett el az idő, hogy feljebb, magasabb fokozatra kapcsoljon a könyvtárak digitalizációs tevékenysége, s összefogása. Már ha eddig beszélhettünk egyáltalán – valamilyen – sebességről, összmunkáról, kész produktumokról. Azonban az igazság az, hogy a legtöbb ilyen nonprofit intézmény falain belül még a készülék, a technológia se áll rendelkezésre, nem hogy digitális kép vagy szövegarchívumok lennének online. Nagy tervek, nagy szavak, nagy ígéretek. De ami biztos: le vagyunk maradva. Megint. Ezt is kipipálhatjuk. Klisé.
Forradalomról meg szó sincs. Hogyan lenne már? Az, hogy a könyvtár, a szakma felébredt téli álmából s észrevette, hogy az aktív netezőnek fáj a foga az interneten elérhető tartalmakért, az kérem, nem újdonság. Ez már jelen volt, tudtuk eddig is. Nem tegnapról mára jött ez a tető alá, hanem bizony hosszú folyamat eredményeképp. A szükségességét persze senki, én se vitatom. Kell, a jövő ebben áll, ebben van, bármennyire is nehéz ezt beismerni a fehérköpenyes kollégáknak.
Bizottság létrehozása? Szépen hangzik. Egy ötlet volt ez a sok közül. De milyen, kérdem én? Ez is egy a kitaposott ösvény bevált formulái közül. Ha valami kell, akkor bizottságot hozzunk létre. Mert az klafa. Aztán dokumentálunk is. Mert az klafább. Ígéreteket teszünk. Mert az a legklafább. De azok csak akkor érnek valamit, te is tudod, akkor. Ilyenekből meg ott Dunát lehetett volna ereszteni. Ment az önhájp, dobálták a kerekasztal közé ezeket, aztán a végén kimondták: menni kéne.
Menni igen. Előre. De nem az asztaltól el, hanem a biztosság felé. Az én olvasatomban ez inkább a szavaktól a tettek felé való elindulást, menetelést jelenti. Vagy is szeretném, azt hinni. S bár nem kell sietni ebben, de azért nem ártana felkötni a nadrágszíjat. Nem ártana. Hisz, lassan a könyvtár imázs darabjaira hullik szét. Észre kéne már venni. Fel kéne ébredni. Jó lenne, ha a gyakorlatban is megmutatkozna a fejekben összehalmozott tacit, explicit vagy milyen cit tudás. Mert beszélni, azt, bárki tud.
Kételyek. Azok vannak, szó se róla. Akadályok, amelyek előttünk állnak. De nem hiszem, hogy azonnal falfehér ábrázattal, megszűnni nem akaró fejvakarással, és körömrágással kellene hozzáállni ezekhez. Vannak kiskapuk, nyitott ablakok – s ezt valaki jól meg is fogalmazta. Ott vannak a jogászok, a jogászaink. Ott vannak. Ki kell használni őket. Ha vért izzadunk, akkor is. Nem szabad hagyni, hogy a mai már-már kínosnak ható szerzői jogi korlátozások keresztbe tegyenek a nagy elképzeléseknek, terveknek. Nincs mese. A sarkunkra kell állni.
Ideje lenne. Különben jobban, még jobban, még annál is jobban lemaradunk. Ha ehhez fiatalok kellenek, legyen. Ha ehhez üzleti modell kell, kft, legyen. Ha ehhez valami olyat kell tenni, mondani, amit nem néznek ki belőlünk, legyen. Csak menjünk, csináljuk meg. Most. Most, mert a világ már úgyis előttünk van két lépéssel. Egy: google, kettő: e-book. Ők adnak, ők szolgáltatnak, ők nagyok. Mi meg most kezdünk forradalomról beszélni! Szépen nézzünk ki. Persze kritizálni könnyű. A legkönnyebb. De az üres locsogás-fecsegésnél semmi sem tud kiakasztóbb lenni. Semmi.
Egyszerűen mást vártam. Vagyis jobban mondva bíztam abban, hogy nem ez lesz, nem ez fog megtörténni abban a két és fél órás játékidőben. De hiába, mert a félelmem, egyúttal hipotézisem beigazolódott. Random monológok követték egymást, mindenki arról beszélt amiről akart jóformán, kevés volt a visszacsatolás, az interakció. Több szócsatát, több verbális ütközetet, több konkrétumot szerettem volna. De persze ez nem kívánságműsor. Én csak hallgattam, magamba szitkozódtam, virtuálisan csiripeltem wtf-ket, aztán egyszer csak vége lett. Vége lett.
Lezárásként azért az optimista énem szóljon belőlem. Hiszem azt, szeretném hinni, hogy valami tényleg elindult, elkezdődött ezzel az idézőjelben vett beszélgetéssel, s nem csak szavak, italok, ételek fogytak el a semmiért.
- Idő: 2010. március 18.
- Téma: Digitalizálás (Kerekasztal beszélgetés).
- Helyszín: Országgyűlés
Kategória:Kritika, Megtörtént, digitalizálás, könyv, könyvtár
02/21/2010 • 22:04 0
A könyvtárban
{dumaparty}