Pár éve még annyira elképzelhetetlen volt az, hogy a magukat, négy fal közé bezáró könyvtárak, csak hogy a sztereotípiákból induljak ki majd egy nap rábólintanak a változásra. Hogy eszük ágába lesz nyitni a virtuális térre, s nem ódzkodnak holmi virtuális élet adta örömöktől, hanem jelen lesznek, ott lesznek, ahol a többiek, mások vannak. Hogy a szemüvegüket megtisztítva már világosan látnak, és észreveszik azt, amint éppen elhalad mellettük az új trendekkel, modellekkel felvértezett webes világ. Igen, elképzelhetetlen volt, de ma már nem az. Vagy mégis?
Jóllehet, napjainkban se lehet nagy könyvtári webes forradalomról beszélni. Inkább egy szárnypróbálgatásos utáni megismeréses fázisban tart a szakma nagy része. Nagy része, mert ez a megismerés, lehet inkább elfogadás, se történt meg mindenhol, ugyanolyan formában, keretek közt. Sok-sok könyvtár, s most elsősorban az itthoniakra asszociálok, a mai napig nem tud megbarátkozni a WWW és adta lehetőségekkel. Különösképpen igaz ez a web 2.0, azaz második generációs internetes szolgáltatásokra. Miért is? Mert szemmel látható, ahogy meghúzódik a határvonal, kirajzolódik „az ellentét” a szakmán belül.
Vannak könyvtárak, akik nem félnek az újtól, s mindent a felhasználóért alapelv szem előtt tartása érdekében cselekszenek, legyen az a falakon kívül vagy belül akár. Belőlük van talán a legkevesebb, hazánkban teszem hozzá újfent. Aztán megint vannak olyan intézmények, ahol a változás csak kis lépésekben fordul elő, érhető tetten. Ők azok, akik adnak is valamit, valami új szolgáltatást, de közben megtartva a régi könyvtári szemléletmódot vesznek is belőle. Értem ezalatt például azt, hogy egy blog szolgáltatás működését rövid időn belül már nem tekintik elsődleges napi teendőnek, ezért fel is hagynak vele vagy csak ritkán frissítik éppen. De ami leginkább gyakori eset, hogy nincs, s nem is létezik semmilyen új második generációs webes szolgáltatása az adott könyvtárnak.
Talán azért, mert nem látják értelmét, hasznát, talán azért, mert nincs meg az ember rá, a kapacitás, aki időt, energiát áldoz fel arra, nap mint nap, hogy egy újabb bejegyzést tegyen ki. Véleményem szerint ez a könyvtárostól és a könyvtárigazgatótól függ legfőképp. Ergó, mennyire rugalmas a könyvtárigazgató, mennyire van képben a web folyamatos változásának gyakoriságával, milyenségével vagy hogy mennyire fogékonyak a könyvtárosok a piramis következő szintjén arra, hogy kibújjanak a katalógus cédulák árnyékából és igent mondjanak ezekbe a pénzbe sem kerülő új webes szolgáltatásokra. Csak tőlük függ.
Nem is a rendszergazdától, nem is a fenntartótól, nem is a felhasználótól. Egyszerűen az a szomorú magyar valóság meglátásom szerint, hogy a legtöbb könyvtár egyszerűen belenyugodott abba az állapotba, hogy nagy kínok közepette létrehozott, létrehozhatott egy dinamikus honlapot. Feltette a történetet, a nyitva tartást meg egyéb alapadatokat, aztán beimportálta a könyvtári integrált rendszerét és onnan kezdve már semmi más nem számított. Számomra, legalábbis, ez egy ésszerű magyarázatnak tűnik. Elég csak a könyvtári blogok, de lehet itt más web 2.0 szolgáltatást is felhozni, annak, s azoknak mennyiségéből kiindulni.
Ha egy szóval szeretném lefesteni előjáróba a hazai könyvtári blogszféra pillanatnyi helyzetét, akkor azt mondanám rá, hogy kihasználatlan. Lehet, sőt biztos, hogy az elfogultság beszél belőlem, gondolva itt a saját blogomra, és a blog iránt érzett imádatomra, de a napnál is világosabb – egy outsider számára meg pláne – a könyvtárak negatív hozzáállása ehhez, ezekhez az új szolgáltatási formulákhoz. Úgy érzem, hogy továbbra sem mernek nagyot és előre lépni, s haladni a korral. Továbbra is nevelnek, megtartják és az alapfunkciók sorát adó szolgáltatásokat, amivel nincs is probléma, azonban ha már valami más, picit a könyvtártól szokatlan lépesre lenne szükség, akkor ott már szemmel láthatóan megremegnek a kezek.
Természetesen nem tisztem pálcát törni a szféra, a szakma felett, s nem is célom a negatív kritikák tengerében úszva elsüllyeszteni a könyvtári blogok kialakuló, kialakult presztízsét, azonban nem nehéz észrevenni a lemaradás jeleit, még akkor is, ha léteznek, akadnak olykor szép próbálkozások ott a hálón, az interneten. Olykor…
{dumaparty}