Emma

Nem vagyok egyedül, ez az igazság. Van egy párom, egy valakim, a jobb oldalt, aki a kezemet fogja. S már 10 hónapja ez megy, azóta járunk, gurulunk, szállunk egymással. Közbe rózsák nyílnak ki, hervadnak el, szürkék jönnek, rózsaszínek mennek, az évszakok változnak, de mi mégis akarva-akaratlanul dobáljuk egymás orcájára a kisseket. Emmának hívják. Bármennyire is fájó kimondani, de Ő nem tízes a skálán. Gyakran keserű pirulákkal lát el, szócsatákba is bonyolódunk, viszont a játéka mindent elfeledtet velem. Igen, játszik velem, ahogy én is vele. Olyan „love/hate kapcsolatban” vagyunk egymással. Azt mondanám, hogy a szükség hozott minket össze. Inkább én akartam őt, mint ő engem. Miért? Már magam sem tudom. Lassan elérkezek a szakadék széléhez s lenézek a mélybe. Tudod te, vannak ezek a hullámvölgyek, amibe most mi is vagyunk. Megálltunk, állóháború van, s csak arra várunk, hogy ki fog előbb pislantani, pislogni.

Nehéz a miértre a válaszolni. Miért pont ő? Miért pont én? Miért pont mi ketten? Annyi mindent akar tőlem, nehéz neki megfelelni. Feladatok sorát teszi le elém, állandó bizonyítási kényszer alatt tart, vizsgáztat. Újabb és újabb információkkal tömi tele a fejemet, s még a tacit tudásomra is fáj a foga. Néha úgy érzem, túl sokat akar tőlem, néha éppen ellenkezőleg. Nem könnyű kiismerni – az biztos. De legalább egyikünk se veszi komolyan ezt a kapcsolatot. Tudjuk, hogy előbb-utóbb ennek is vége lesz. Nem ma és holnap, valamikor biztosan. Sóhajtok. Elérkezett az idő a szünetre. Egy picit már sok volt belőle. Elárulok valamit: volt, mikor már egyenesen untatott. Nem tudott lekenyerezni, vajmi varázzsal, holmi bummal felhívni magára a figyelmet. Érdekes egy jellem Ő nekem. Kell is meg nem is. Se veled se nélküled… élni nem tudok. Ez is a konklúzió akkor. Szeretlek Emma!

Filed under: Megtörtént, Random, emma, szerelem